Hírek
Intézmény
Szalagavató a Barossban
A Siófoki SZC Baross Gábor Technikum és Szakképző Iskola 2024. december 6-án tartotta szalagavató ünnepségét a Kálmán Imre Művelődési Központban. Az eseményről készült iskolai beszámolót az alábbiakban olvashatják:

A két részletben megtartott ünnepi műsor első fele Vass Barnabás (10/B) Chopin zongorajátékával kezdődött, majd Bogdán Doroti (11/A) és Major Noémi (13/ B) tolmácsolásában Hamvas Béla és Szabó T. Anna költeményeit hallgathattuk meg. A szokásoknak megfelelően alsóbb éves társaik is elköszöntek végzős diákjainktól, a 10. évfolyam nevében Rózsás Koppány (10/G) búcsúzott, míg a 11. évfolyam nevében Pásztor Ádám és Papp Krisztián (11/C). A végzősök nevében Soós Bence (11/F) és Csonka Ádám (11/G) köszönte meg az elmúlt évek munkáját, míg a 13. évfolyam nevében Veszeli Benedek (13/B) osztotta meg velünk gondolatait. A Szakképzési Centrum képviseletében Szamosi Lóránt kancellár úr köszöntötte végzőseinket, míg iskolánk nevében Kispéter Sándor igazgató úr adott útravalót diákjainknak.
Az osztályok kisfilmjei után sor került az ünnepélyes szalagtűzésre.
11/F osztály - központifűtés-és gázhálózat rendszerszerelők, villanyszerelők (osztályfőnök: Bor Marietta tanárnő)
11/G osztály - festő, mázoló, tapétázók, gépjármű mechatronikusok, hegesztők (osztályfőnök: Perger András tanár úr)
13/A osztály - környezetvédelmi technikusok, gépjármű mechatronikai technikusok (osztályfőnök: Al-Meriné Peiszerle Márta tanárnő)
13/B osztály - informatikai rendszer. és alkalmazásüzemeltetői technikusok (osztályfőnök: Baánné Gerbely Bernadett tanárnő)
13/C osztály - épületgépész technikusok (osztályfőnök: Ágostonné Roskó Judit tanárnő)
13/D osztály - gyakorló ápolók, fodrászok (osztályfőnök: Tóth Csaba tanár úr)
Műsorunk második felében az osztályok bemutatták táncaikat, amelyre Dr. Lengyel Zsófia tanárnővel készültek szeptember óta. A 6 osztály összesen 7 tánccal készült, többek között keringővel, szirtakival, Michael Jackson ihlette koreográfiával és vidám retro tánccal. A műsort tovább színesítette Török Bettina (9/B) éneke, melyet Radnai Levente Dániel (12/B) gitár kísérete tett még élvezetesebbé. A felkészülésben Ruzicska Eszter tanárnő segítette a tanulókat.
A konferálói feladatokat évek óta tartó rutinnal Szabó Lili (12/D) és Varga Csongor (12/C) látta el, ezúton is köszönjük munkájukat.
A műsor szervezték: Fogarasi Gábor, Óbert Orsolya, Őri Viktória és Vörös Tamás oktatók
Az eseményen készült képeket ITT tekinthetik meg.
KAPCSOLÓDÓ HÍREK

Bacsákos második hely az Országos Haditorna Verseny megyei fordulójában
Három iskolánk is részt vett november 14-én az Országos Haditorna Verseny Somogy vármegyei fordulóján.
Intézmény, SSZC
Kitartásuk meghozta a sikert
Az Országos Tudományos és Innovációs Olimpián kiválóan szereplő Mathiászos diákokkal és felkészítőjükkel beszélgettünk.
GL

Nyílt nap a Hikmanban
Tíz általános iskola több mint százharminc tanulója és kísérőik vettek részt a Hikman napján.
SSZC, intézmény
