Ugrás a fő tartalomra

8600 Siófok, Kálmán Imre Sétány 3.


+36 84 346 581 +36 84 310 414

Munkatársak


SZC Vezetőség

kancellár

Szamosi Lóránt

Kancellári köszöntő: Mai világunkban, mikor a technika és a technológia olyan fejlettségi szintet ért el, amiről pár évvel ezelőtt csak álmodhattunk, nos ebben a korban van igazán szükség szaktudásra, a szakmák és mesterségek magas szintű elsajátítására. Érdekes, de csak látszólagos ellentmondás. A hagyományos, évezredes mesterségek mellett, az új tudományterületek új szakmák, és vele együtt képességek megjelenését várják el a társadalomtól. Az asztalos, és a CNC-programozó, a szőlész-borász és a műszaki informatikus jól megférnek egymás mellett. Azt pedig biztosan kijelenthetjük, hogy a szakmák, és azok művelői nélkül nem lenne működőképes a mindennapi életünk sem. Az alkotás örömét, és értelmét kínálja ma a szakmatanulás a fiatalok és a felnőtt korosztály számára egyaránt. A Siófoki Szakképzési Centrum a hagyományost a legmodernebbel, a helyi értékeket a globális ismeretekkel egyesíti. Öt olyan középiskola állt csatarendbe, a tudásra vágyók érdeklődésének felkeltéséért, amelyek tudják, hogy mit akarnak. A Centrumban és annak tagintézményeiben dolgozó kollégáim különlegeset, és egyedit kínálnak az itt tanulóknak. A legmenőbb dolgokat: piacképes tudást, szakmát és érettségit, kreativitást, önbizalmat az élethez. Mindezt számunkra a világ egyik legszebb helyén, végig a Balaton mentén. Egy érettségi önmagában ma már nem biztosít sok lehetőséget a fiatalok számára, egy vagy akár két szakmával párosítva viszont már kiváló ajánlólevél a sikerhez. Aki a Siófoki Szakképzési Centrumot, és annak valamelyik iskoláját választja, már tett egy komoly lépést abba az irányba, hogy a lehető legjobbat és legtöbbet hozza ki magából. Tegyünk egy próbát közösen, Isten hozta nálunk!


Mobil:

+36-30/348-0512

E-mail cím(ek):

Szamosi Lóránt profil kép

főigazgató

Horváth Péter

Főigazgatói köszöntő: Szeretettel köszöntöm Önt a Siófoki Szakképzési Centrum hivatalos honlapján! Hagyomány és innováció. Azt gondolom, e két fogalom írja le legplasztikusabban azt a sokrétű tevékenységet, amit a Balaton déli partján fekvő tagintézményeink végeznek évtizedek óta a helyi gazdaság szakember-utánpótlásának biztosítása érdekében. Jelenleg négy város (Siófok, Balatonboglár, Fonyód, Marcali) öt intézményében nappali és esti képzési formákban, sokszínű szakmai palettával várjuk azokat, akik hozzánk hasonlóan úgy gondolják, a tudás érték. Legyen szó első szakmát szerezni vágyó fiatalokról, esti tagozaton ingyenesen másodszakmát tanulni akaró idősebbekről, vagy felnőttképzés keretében szervezett tanfolyamról, munkatársaimmal együtt nagy hangsúlyt fektetünk arra, hogy az iskoláinkat választók a legmagasabb színvonalú, a kor kihívásainak megfelelő tudást szerezhessék meg alma mátereink falai között. Hisszük, hogy az asztalostól az eladóig, a kertésztől a pincérig, az informatikustól a kőművesig terjedő képzési kínálatunk valódi jövőképet és karrierlehetőséget kínál egy olyan világban, ahol a jól képzett szakemberek presztízse és erkölcsi-anyagi megbecsültsége egyre nagyobb. Honlapunk célja az, hogy minél nagyobb betekintést biztosítson a Siófoki Szakképzési Centrum iskoláinak munkájába. A technológiai kínálta eszközök segítségével szeretnénk, ha a külvilág is minél többet megtapasztalhatna abból, miként viszünk – szlogenünknek megfelelően – tudást a jövőbe az év minden pillanatában. Kérem, tartson velünk, ismerje meg Ön is a Siófoki Szakképzési Centrum világát! Horváth Péter főigazgató


Horváth Péter profil kép

Szűcsné Szabó Lívia

gazdasági vezető



További munkatársaink

Bodrogi Csaba

főigazgató-helyettes


Balogh Katalin

pénzügyi- és gazdálkodási referens


Récseiné Kovács Lívia

humánpolitikai referens


Kulimár Dóra

humánpolitikai referens


Zádori Miklós

műszaki- és üzemeltetési referens


Horváth-Deics Hajnalka

vagyongazdálkodási referens


Patay Mária

képzésfejlesztési- és kapcsolati referens


Deák Zsuzsanna

pénzügyi- gazdálkodási referens


Karsai-Nagy Gabriella

szakképzési és felnőttképzési referens


Szabó Fruzsina

Iratkezelési referens


Hermány Nóra

Főkönyvi könyvelő




Balatoni Hajózási Zrt.Balatoni KörBella Italia Restaurant SiófokDatalogicFerro-FlexFöldgázszállító Zrt.HalkerKaposi Mór Oktató KórházKatasztrófavédelemKistücsök Étterem BalatonszemesKongsberg AutomotiveMala Garden Étterem SiófokNEKAPort étterem és panzióSió Eckes - GraniniSiófok KCSióFrissZiehl-Abegg

    • SZC logo fehér
    • Siófoki Szakképzési Centrum

      8600 Siófok, Kálmán Imre Sétány 3.

    • Telefon: +36 84 346 581 +36 84 310 414

      E-mail: centrum@siofokiszc.hu

      OM azonosító: 203050

      Felnőttképzési nyilvántartás száma: E/2020/000143


    2024Siófoki Szakképzési Centrum