Ugrás a fő tartalomra

8600 Siófok, Kálmán Imre Sétány 3.


+36 84 346 581 +36 84 310 414

Hírek


2025. ápr. 23.
Intézmény
  • Siófoki SZC Krúdy Gyula Technikum és Gimnázium

Német testvériskolai küldöttség a Krúdyban

A németországi Waldheimből érkezett testvériskolai küldöttség a Krúdyba. A látogatásról írt intézményi tudósítás az alábbiakban olvasható:

Német testvériskolai küldöttség a Krúdyban

A waldheimi és siófoki testvériskolai együttműködés keretében az idei évben a német iskola delegációját fogadtuk április 8-11-ig. A kilencfős küldöttséget hat tanuló és három tanár, köztük, Jan Genscher igazgató úr alkotta. Siófokra érkezésük után alpolgármester úr köszöntötte a német csoportot a városházán és egy jó hangulatú beszélgetésen vehettek részt az Oberschule fiataljai és tanárai. A négynapos magyarországi tartózkodásuk során Veszprémbe kirándultak magyar társaikkal, kollégáinkkal. Megtekintették a város látványosságait, pihenésként sütiztek, kávéztak és végül az Állatkertbe is ellátogattak. A néhány nap alatt a német iskolásoknak és kísérőiknek lehetőségük volt az iskolai élettel megismerkedni, angol nyelvi és szakmai gyakorlati tanórákon, pályaorientációs rendezvényen, a Balatoni Szakmakikötőn részt venni. A helyi nevezetességek megtekintése sem maradhatott el a németes diákjaink, oktatónk tolmácsolásában. A tartalmas programok során új élményekkel, ismeretekkel, új barátságokkal térhettek haza a szászországi iskola képviselői, és az elmúlt napok tovább erősítették a két iskola közötti jó kapcsolatot, együttműködést.

Köszönet a támogatásért a CE Plaza Hotelnek, Siófok Város Önkormányzatának, a Siófoki Szakképzési Centrumnak!

Megosztás

KAPCSOLÓDÓ HÍREK


Már regisztrálhatnak a Siófoki SZC 2025 szeptemberében induló felnőttképzéseire!

Már regisztrálhatnak a Siófoki SZC 2025 szeptemberében induló felnőttképzéseire!

Már regisztrálhatnak a Siófoki Szakképzési Centrum 2025 szeptemberében felnőttképzési jogviszonyban induló szakmai és érettségire felkészítő oktatásaira és képzéseire!

2025. jún. 26.
SSZC
Elektronikai Ágazati Tudásközpont

Elektronikai Ágazati Tudásközpont

Balatonfüreden épül meg az elektronikai, elektrotechnikai ágazat tudásközpontja

2025. jún. 20.
IKK
Miniszteri vendég a Krúdy tanévzáróján

Miniszteri vendég a Krúdy tanévzáróján

A Siófoki SZC Krúdy Gyula Technikum és Gimnázium június 19-én megrendezett hagyományos iskolai tanévzáró ünnepségét idén megtisztelte jelenlétével dr. Hankó Balázs kultúráért és innovációért felelős miniszter is. 

2025. jún. 19.
Intézmény, SSZC


KIMIKK
Balatoni Hajózási Zrt.Balatoni KörBalatoni Kulináris Műhely ÁKK NkftBella Italia Restaurant SiófokCE Plaza Hotel****Debreceni EgyetemFerro-FlexFöldgázszállító Zrt.HalkerKaposi Mór Oktató KórházKatasztrófavédelemMala Garden Étterem SiófokNEKASió Eckes - GraniniSióFrissVisit Balaton 365Ziehl-Abegg

    • SZC logo fehér
    • Siófoki Szakképzési Centrum

      8600 Siófok, Kálmán Imre Sétány 3.

    • Telefon: +36 84 346 581 +36 84 310 414

      E-mail: centrum@siofokiszc.hu

      OM azonosító: 203050

      Felnőttképzési nyilvántartás száma: E/2020/000143


    2025Siófoki Szakképzési Centrum