Hírek
HP
Marcaliban ünnepeltük legjobbjainkat
Idén Marcali adott otthont a Siófoki Szakképzési Centrum Kiváló Tanulója, Oktatója és Dolgozója Díjátadó Ünnepségnek.

Idén tizennyolcadik alkalommal rendeztük meg a Siófoki Szakképzési Centrum Kiváló Tanulója, Oktatója és Dolgozója Díjátadó Ünnepségét. A még 2009-ben, a Somogyi TISZK keretein belül útjára indított hagyomány alapelve, hogy a rendezvény helyszíne évről évre változik, és mindig más intézmény ad otthont az eseménynek, gondoskodva a helyszínről és az ünnepi műsorról.
Az idei ünnepség házigazdája a Siófoki SZC Hikman Béla Szakképző Iskola volt. Az intézmény vezetője, Kerner Krisztina, valamint a szervezésben és a felkészítésben részt vevő munkatársak – Pánticsné Varga Veronika, Tálosné Ujságh Zsuzsanna és Bozsek József –, illetve az iskola diákjai rendkívül színvonalas műsorral készültek a jeles alkalomra.
Az eseményen hagyományainkhoz híven részt vettek a Siófoki Szakképzési Centrum intézményeinek igazgatói is. A jelenlévőket előbb Szamosi Lóránt kancellár, majd Horváth Péter főigazgató köszöntötte.
A rendezvényt jelenlétével megtisztelte Bereczk Balázs, Marcali Város polgármestere is, aki üdvözlő beszédében megerősítette a település minőségi szakképzés iránti elkötelezettségét.
Az esemény fénypontjaként átadták a kiváló diákoknak, oktatóknak és dolgozóknak járó elismeréseket.
Az idei év díjazottjai:
Kiváló Tanulók
Bene Ádám (Siófoki SZC Baross Gábor Technikum és Szakképző Iskola)
Farkas Kornél (Siófoki SZC Mathiász János Technikum, Gimnázium és Kollégium)
Grübl Dávid Zalán (Siófoki SZC Bacsák György Technikum és Szakképző Iskola, Fonyód)
Tinusz Máté Márk (Siófoki SZC Hikman Béla Szakképző Iskola)
Weisz Imola (Siófoki SZC Krúdy Gyula Technikum és Gimnázium)
Kiváló Oktatók
Albertné Kocsis Judit (Siófoki SZC Krúdy Gyula Technikum és Gimnázium)
Grüblné Krekovics Gabriella (Siófoki SZC Bacsák György Technikum és Szakképző Iskola, Fonyód)
Tánczos Gabriella (Siófoki SZC Hikman Béla Szakképző Iskola)
Ténta-Varga Zsuzsanna (Siófoki SZC Mathiász János Technikum, Gimnázium és Kollégium)
Udvari Éva (Siófoki SZC Baross Gábor Technikum és Szakképző Iskola)
Kiváló Dolgozó
Tóthné Magyarósi Éva (Siófoki SZC Krúdy Gyula Technikum és Gimnázium)
A Siófoki Szakképzési Centrum közösseége nevében ezúton is szeretettel gratulálunk minden kitüntetettnek a kiemelkedő munkához és a nagyszerű eredményekhez!
GALÉRIA
Siófoki Szakképzési Centrum Kiváló Tanulója, Oktatója és Dolgozója Díjátadó Ünnepség 2026 (Fotók: Bene Ádám)



KAPCSOLÓDÓ HÍREK

Már elérhető 2027/2028. tanévi pályaválasztási kiadványunk
Online már elérhető a Siófoki Szakképzési Centrum 2027/2028. tanévi pályaorientációs kiadványa
SSZC

A BME on Tour balatonfüredi állomásán jártak diákjaink
Szeptember 15-én a Balatonfüredi Tudáscentrumban járt a BME on Tour program, ahol a Siófoki Szakképzési Centrumot a siófoki Baross és a balatonboglári Mathiász iskolák diákjai és oktatói képviselték.
SSZC

Mathiászos tanuló a Fiatal Tudósok Európai Versenyén
A Mathiász tanulója, Dörfler Patrik a 35. Országos Tudományos és Innovációs Olimpia győzteseként tagja annak a magyar csapatnak, amely 2026 szeptemberében Németországban, Kielben képviseli hazánkat a 37. EU Fiatal Tudósok Versenyén.
Intézmény
